Előszó
A modern társadalmak, de mondhatjuk azt is, hogy az egész emberiség, egyik legsúlyosabb problémája, hogy sikerül-e úrrá lennünk azokon a káros, természeti környezetünket és erőforrásainkat egyre...
Tovább
Előszó
A modern társadalmak, de mondhatjuk azt is, hogy az egész emberiség, egyik legsúlyosabb problémája, hogy sikerül-e úrrá lennünk azokon a káros, természeti környezetünket és erőforrásainkat egyre inkább kimerítő és terhelő folyamatokon, amelyek - úgy tűnik - a fejlődés elkerülhetetlen velejárói. Mivel az ipari-gazdasági fejlődés minden társadalom legerősebb motivációja, legyen az már fejlett vagy még csak fejlődő, ezért a már felismert, vagy még látens káros folyamatok a jövőben csak erősödni fognak. Az emberiségnek ezért nincs más választása, mint létrehozni olyan eljárásokat, technikákat és eszközöket, amelyekkel a keletkező károk mérsékelhetők, megállíthatók vagy éppen visszafordíthatok, majd ezeket meglétét és működtetését is a fejlődés ismérveként felmutatni. A felismert káros folyamatok egyike az, hogy a fejlett ipari termelést és szolgáltató rendszereket működtető társadalmak napi gyakorlatukban a természetes és mesterséges anyagoknak sokféle és hatalmas tömegeit használják fel, és ezek az idők során szükségszerűen hulladékká válnak. A folyamatos termelés, a termékek tervezett elavulása, a piaci és fogyasztói szokások, a kereskedelem technikái - például a csomagolás és a reklám - megsokszorozzák a felhasznált és a hulladékba kerülő anyagok tömegét jelentősen rontják a szükségesként felhasznált és a szükségtelenként kidobott anyagok mennyiségi arányát. Jellemző a folyamatra, hogy egy átlagos amerikai polgár 1960-ban naponta még „csak" 1,2 kg kommunális szemetet produkált, 2000-ben ez már 2 kg volt. Bár ilyen hazai adatok nem állnak rendelkezésre, de feltételezhető, hogy napjainkban az átlagos magyar is kidob naponta 1 kg hulladékot. Ebből eredően környezetünkben egyre növekszik az olyan nem-természetes, már szükségtelen és így pusztulásra ítélt anyagok áradata, amelyek veszélyt jelentenek az élővilágra, és lebontásukra, beépítésükre a természet önmagában hosszú távon sem képes. Az elmúlt évtizedek során erősödni látszott mind a politikai intézmények, mind a társadalmi szerveződések köreiben az a felismerés, hogy a hulladék kezelésének problémája a jelen kötelessége, és nem elég azt csak eltávolítani a környezetünkből, majd lerakókban elhelyezve az utódjainkra hagyományozni. Ennek eredményeként keletkeztek különféle ajánlások, tiltások és projektek (EU 1999/31/EC környezetvédelmi ajánlás, hulladékégetési tilalom több EU országban, amerikai „Resource Conservation and Recovery Action Plán" projekt a szemétlerakók felszámolása, stb.), amelyek a hulladékok felhalmozódásával járó problémák mérséklését vagy megszüntetését célozzák. Ebben szerepet játszik annak bebizonyosodása is, hogy a hulladéklerakók folyamatos metánkibocsátása, és a hulladékégetés széndioxid kibocsátása olyan nemzetközi megállapodásokat is érintenek, mint a melegházgázok korlátozása vagy a Kyotoi szerződés.
Vissza