Shakespeare-i vizeken

Fülszöveg

Szabó Palócz Attila (Zenta, 1971) hangjáték-trilógiájának egyes elemei úgy kapaszkodnak a shakespeare-i hagyományokban, a nagy elődök habitusába, ahogy az életünk különböző fázisából , más és más korszakaiból - egymástól igen élesen elkülöníthető élethelyzetekből, mágikus és telepatikus, már-már a miszticizmus határait súroló élményanyagából - megidézett emlékképek állnak össze végül a maguk profán mivoltában is minduntalan egységes egésszé: ahogy az apró szilánkokból, eseménymorzsákból áll össze a megismerés élménye. Shakespeare azonban ebben az esetben nemcsak Shakespeare-t jelenti - hiszen az életmű értelmezési és tolmácsolási lehetőségei gyakorlatilag végtelenek, kimeríthetetlenek -, ez tulajdonképpen egy teljesen mai, modern kor bolyongás a velünk élő, a mindennapjainkat kitöltő, a lépten-nyomon belénk botló klasszikusok világában. Ha összekötjük a három rész alcímeit - Provincia, Jegyzetek, Hitvita -, akkor akár úgy is lefordíthatjuk mindezt hétköznapi nyelvre, hogy a provinciában jegyzetszerű, vázlatszintű hitviták töltik ki az emberek élettét, szint minden időben akárhonnan nézve legyen is az épp adott terület provincia. Mert, ha valami, hát ez igazán csak nézőpont kérdése. Lehetett egyik-másik antik görög gondolkodónak akár Athén is provinciális, tűnhetett a régi rómaiak nagyjainak is félreesőnek Róma, akár Shakespeare-nek is lehetett vidékies a korabeli London. A Nyugat nagy nemzedékének Budapest. Mindez ugyanis csak viszonyítás kérdése. A hangjáték nem veszi magának a merészséget, hogy az egyetlen lehetséges válasz, a megkérdőjelezhetetlen igazság letéteményesének - s az egyedül lehetséges felmentő ítélet kimondójának - szerepében tetszelegjen, ellenben felvet problémákat, gondolatokat nemcsak a vidék viszonylatában, a tarlók filozófiájában vagy a túlzsúfolt lakótelepek falusiasságában. A Provincia színei ugyanis annyira változatosak és élménygazdagok, akárhol is legyenek, hogy a szellemi kalandozásban, amelyre a szerző olvasóját (s a hangjáték reménybeli hallgatóját is...) meghívja, mérlegelésre is készteti, talán csak nézőpontot, testhelyzetet kellene váltani: amonnan nézve ez, amit mi itt provinciának véltünk, tulajdonképpen az a központ, amelyhez a világbirodalmakat is viszonyítják. A provincia ugyanis nem egy bizonyos meghatározható, pontosan definiálható helyszín, a térképen megjelölhető terület - a Provinciát mint egy emberi jellemvonást, tulajdonságot, itt hordjuk magunkban. Néha talán sikerül ugyan elnyomnunk, de ez akkor is egy emberi magatartásforma. Akármely időben s akármilyen térben mozogjon is hordozója, klasszikus vagy kortárs, epigon vagy tisztelendő nagyság... Vissza