Kalotaszegi nagyírásos (nem teljes)

Előszó

Részlet a könyvből:
Kalotaszegi nagyírásos hímzés Kalotaszeg tájainak (Felszeg, Alszeg, Nádasmente) gazdag és sokrétű népművészete a XIX. században érte el fejlődésének tetőfokát. Több faluban virágzott ebben az időben a fazekasság, kályhacsempe-készítés, fafaragás, pingálás. A használati eszközöket, kapukat, kerítéseket, bútorokat faragással, illetve festéssel díszítették.
Gazdagodott, színesebbé vált a viselet, melynek egyes darabjait pompás hímzésekkel varrták ki. Nemcsak a textíliákat, hanem a bőrből készült ruhadarabokat, így a férfi és női mejjrevalókat is hímezték, színes selyem vagy gyapjúfonállal.
A fazekassághoz, faragáshoz, festéshez és szűcsmunkához nem mindenki értett, ezekkel specializálódott mesteremberek foglalkoztak. Az egyes ruhadarabokat is hozzáértő asszonyok készítették: volt bujkacsináló, szoknya- és kötővarró, pártakészítő szinte minden faluban.
Ezzel szemben a lakásban használt vászonneműt minden asszony maga állította elő és ízlése-módja szerint díszítette is. Régen a vállfűs inget minden leány maga varrta meg magának, ezzel mutatta meg a falunak ügyességét, rátermettségét. Csak a nagygazdák engedhették meg maguknak, hogy másokkal szövessenek és varrassanak.
Így tehát, más tájakhoz hasonlóan, Kalotaszegen is kialakult egy igen gazdag és jellegzetes hímzéskultúra, mely úgy tűnik, a XIX. században teljesedett ki.
A századforduló és főleg az első világháború válságos időszaka a népi díszítőművészet hanyatlását jelentette. A gyári termékek elterjedésével a fazekasság és kályhacsempe-készítés jelentőségét veszti és jórészt megszűnik. A bútorfestéshez új színeket, új motívumokat használnak. Körösfőn faragnak még, de nem a régi stílus szerint. Átalakult a viselet is. Sok faluban, főleg a férfiak egészen elhagyták, így cifra mejjrevalót, darócot, harisnyát, szűrt már nem is készítenek, a még meglévő darabokat veszik fel különleges ünnepi alkalmakra, vagy a művelődési csoportok tagjai a színpadra. A női viselet több-kevesebb módosulással megőrződött, darabjait még ma is tudják készíteni néhányan, de már nem minden faluban. Leginkább a Nádasmentén él tovább, sőt fejlődik a női viselet, de az alapanyagok rikítóan tarkák lettek, a díszítés túlzsúfolt, agyongyöngyözött. Ez pedig nemcsak az eredetiség rovására megy, hanem igen költséges is.
A kalotaszegi népi díszítőművészet legéletképesebb ága a hímzés volt és maradt. A hímzések általában két nagy csoportba oszthatók:
1) Az öltözet hímzése [szűcshímzés1, gyöngyözés2, darázsolás3, kötés4, tűzöl és5, inghímzés6).
2) A vászonhímzés. Ennek három típusa ismert és használatos Kalotaszegen :
- vagdalásos (fehéres, szálánvarrás)
- keresztszemes (ínvarrásos
- írásos (írás után való, sinyórvarrás)
Az első két típus szálszámolással készül, a harmadik szabadrajzú hímzés. Ezeket a hímzéseket egyidejűleg használták és használják ma is, elterjedésük azonban különbözött. Egyes falvakban a szálszámolásokat, másokban pedig az írásosokat készítették inkább. A hímzett darabok legtöbbször ünneplők voltak: nagy ünnepek vagy családi események alkalmával díszítették fel velük a házat. Hétköznap, viselőnek az egyszerű, keskeny csíkos szőttest használták. Ha volt a lakásban tisztaszoba, első ház, oda voltak felterítve a varrottasok, a lakószobában egyszerű szőttest használtak.
Hímzéseket a következő vászonholmikra alkalmaztak:
Párnahéj és párnacsúp. A kalotaszegi párna általában 1 m hosszú és 60-65 cm széles. Huzatának, a párnahéjnak egyik vége kb. 40 -50 cm szélességben díszített: ez a párnacsúp. A vetett ágyra egymás fölé rakják a 7-9-11 párnát, csúpukkal kifelé. A csúp díszítése lehet vagdalásos, keresztszemes vagy írásos hímzés, ezek egyidejűleg kapnak helyet az ágyon, legtöbbször párosával elhelyezve. A keresztszemes és írásos párnacsúp lehet piros, kék vagy fekete hímzésű. Az utóbbiakat az idős asszonyok használják, és akkor, ha halott vagy nagy gyász van a háznál. vállfűjét színes hárásszal, a férfiingek ujját fehérrel varrták ki. Vissza