Szabadka

Előszó

Részlet a könyvből:

"Szabadka város, mégis legnagyobb faluként emlegetik. Lehetséges, hogy az elnevezés még abból az időből ered, amikor Maria Theresiopolis szabad királyi városnak volt legkiterjedtebb a határa az egész monarchiában - 100 000 hektár, megannyi szállással. Más oka is lehet: Szabadkát fontos útkereszteződésen, mint kereskedelmi központot gazdag földbirtokosok, szállástulajdonosok - akik télen behúzódtak a településre - alakították ki. Legnagyobb falunak nevezik talán azért is, mert néhány száz méterre a Városházától és az attraktív központtól, földszintes házsorok létesültek falusi barokk stílusban. Meg talán azért is, mert a szállásiak, és a Szabadka környéki települések lakói a várost tekintették központnak, ide jártak színes népviseletben, piacra, templomba, ünnepeken és vasárnaponként sétálni a korzón.
Egyszer, régen, amikor egy idős asszonyt megkérdeztek, mondaná meg, milyen szabadka, egy marék babot vett a markában és szétszórta a zöld abrosszal leterített asztalon. Ennyit mondott: "Ilyen." Szétszórt fehér szállások a zöld mezőn. A város palotáin Zsolnay-kerámia csillog, amikor pedig északi szél fúj, homokot fúj a szabadkaiak szemébe és szájába. Azért mondják, hogy az ember itt addig él, míg nem nyelt annyi port, amennyi a testsúlya. Ezt megelőzendő, jókat esznek, néhány kilogrammal túlsúlyosak is, hogy a kellemetlen eseményt elodázzák.
Falura emlékeztet talán, mert mindenki mindenkit ismer, és mindenki mindent tud mindenkiről. Szabadka határ menti város, ahol nemzetek és kultúrák keverednek, alig másfél száz év alatt néhány állam és rendszer változott: Osztrák-Magyar Monarchia, Magyarország, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Jugoszláv Királyság, 1941-ben Magyarország, majd szocialista Jugoszlávia, Kis-Jugoszlávia, Szerbia és Montenegró, újabban Szerbia. Az új államok és rezsimek gyakran súlyos tragédiát hozó új életrendet és -vitelt - ami a megszállással és a felszabadulással járt (értelmezze ki-ki önmaga szerint) - vezettek be.
Szabadkának egykor hét kapuja volt: a zombori, bajai, halasi, majsai, szegedi, zentai és a péterváradi kapu. Ezek ma már nincsenek meg, csak a nevük maradt fenn, de az utak a szélrózsa minden irányába és a szomszédos országokba - Magyarország, Románia, Horvátország, Bosznia és Hercegovina - vezetnek, embereket, különféle nemzeteket, vallásokat, ideköltözötteket, elköltözötteket, rokonokat, vegyes házasságokat, más-más kultúrákat és szokásokat hoznak és kötnek össze. Ha az utak közül a történelem folyamán akár egyen is megnehezült volna a forgalom, vagy lezárták volna valamelyiket, Szabadka elveszítette volna városi jellegét.
Szabadka különös város, ezért nem is lehet egy pillantással felmérni és megérteni. Meg kell ismerni, de valódi arculatát hosszú idő után vetíti elénk. Talán ezért itt, sokkal inkább, mint másutt, a történelem a kulcs a megértéséhez." Vissza