Szatmárnémeti

Előszó

Sokan és sokféleképpen írtak Szatmárnémetiről. Ami nem csoda, hisz a történelem vihara gyakran sepert itt, a régióval együtt többször cserélt gazdát, s a krónikásoknak az idők folyamán, a magyaron kívül annyi más, például török, német, orosz (szovjet), román érdeknek kellett megfelelniük. E kismonográfia összeállításában a szerkesztő (saját ismeretei mellett) elsősorban a Millennium évében, 1896-ban kiadott Pallas Nagylexikonát, Borovszky Samu Szatmár vármegye című munkáját, dr. Bura László, Csirák Csaba és Muhi Sándor Szatmárnémetivel kapcsolatos könyveit vette alapul.
A Pallas jóvoltából pontos adataink vannak arról, milyen volt Szatmárnémeti az ország ezeréves ünnepén, 110 esztendeje, egy olyan korban, amelyet a boldog békeidőknek szokás emlegetni. Már álltak a történelmi városrészt ma is meghatározó épületek, mint a Püspöki Palota, a Katolikus Székesegyház, a Láncos templom, a Zárda épületegyüttese, a Vécsey-ház, a református gimnázium (a mai Kölcsey), a színház, nem sokra rá emelték az Igazságügyi Palotát, a korzó díszét, a Pannónia Szállót, udvarán pedig a tűzoltótornyot. Érdemes felidézni, mennyi intézménye volt már akkor Szatmárnémetinek. Az I. Ferenc császár által 1804-ben alapított, öt közigazgatási megyére kiterjedő, százezer hívőt magában foglaló katolikus püspökség, járásbíróság, közjegyzőség, pénzügyi és bányabíróság, királyi tanfelügyelőség, királyi folyammérnöki hivatal, országos kataszteri és helyszínelési felügyelőség, katolikus főgimnázium, református főgimnázium, katolikus papnevelde, katolikus tanítóképző és leánynevelde, katolikus kisdedóvónőképző, katonai altiszti leánynevelő, református leánynevelő, iparos tanonciskola, városi közkórház, irgalmasrendi kórház, takarékpénztár, kereskedelmi és iparbank, termény- és hitelbank, népbank, gazdák és iparosok szövetkezete és így tovább. Vissza