Jégtörő Mátyás

Előszó

A Jégtörő Mátyás Tamási Áron negyedik regénye, s egyike a legkülönösebbeknek. Merőben más, mint a Szűzmáriás királyfi vagy a Czímeresek. Az Ábel-trilógiával is csak annyiban rokonítható, hogy e regény hőse is kalandos vándorlások során valósítja meg önmagát. Ezek a kalandok azonban nem olyan földközelien valóságosak, mint Ábel sikerei és kudarcai a Hargitán, az országban vagy Amerikában. A kaland különössége ott kezdődik, hogy a hős testi mivoltában még meg sem született, hanem mint "vándorszellem" költözik állatból állatba: bolhából pókba, pókból méhbe, méhből szarkába, abból bagolyba, sasba, rókába, kutyába. A regény utolsó lapjain az újszülöttben kezdődik emberi léte, de ennek története már egy másik regény, a Ragyog egy csillag lapjain bontakozik ki.
A cselekménybonyolítás módja csak azok számára tűnik misztikusnak, akik figyelmen kívül hagyják, hogy az irodalom legősibb alapformájával állnak szemben: a népmesével. Az ember-állat alakváltozások motívuma nagyon régi, ismerős nemcsak a népköltészetben, hanem az egész világirodalomban. A régi klasszikusok közül Ovidius tette halhatatlanná Átváltozások című művében, jóllehet az ember állattá változásának példái sokkal korábbiak. Ovidiusnak valószínűleg a nikeai Partheniosz, a kolophóni Nikandrosz és Boio utóbb eltűnt történetei szolgáltak alapul, de tovább él az átváltozások mítosza a későbbiekben is, Apuleius híres regénye, Az aranyszamár a legközismertebbek közül való. A modern művészetekben az átváltozások tematikus előfordulása szintén gyakori. Különösen a Pán-monda és annak latin változata kísérti a modern alkotókat. Elég, ha többek közt Mallarmé L'arprés midi d'une Faunjára, Debussunek e vers hatására keletkezett zenekari művére (Előjáték egy Faun délutánjához), Manet rajzillusztrációjára utalunk. És sorolhatnánk tovább a nagy példákat a világirodalomból, Richard Dehmel német költőtől Franz Kafkáig. Se szeri, se száma a közismert népmeséknek, amelyek az egész indoeurópai folklórban azzal lepnek meg, hogy a hős valamiféle állattá változik, vagy fordítva, állatból emberré. Míg az ókori klasszikus irodalmakban az átváltozás többnyire játékot, külsőséges eseményt jelentett, addig az újabb kori művészetekben, de már a népmesében is, az átváltozások szimbolikus jelentést nyernek, szerepük a mű gondolatiságában egyre áttételesebbé válik. Egyes népmesékben az átváltozás büntetés számba megy, akár a görög mitológiában Lükaónnak farkassá változása. Más esetekben az átváltozás a menekülésnek, a szabadulásnak, az elnyomók kijátszásának, csodás tettek véghezvitelének eszköze. Keleti mesékben némelykor az átváltozás nemcsak menekülés a gonosz hatalmak elől, hanem egyenesen felmagasztosulás. Tamási Áron közkedvelt népi játékában, az Énekes madárban is például Magdó és Móka átváltozása ilyen egyértelmű. Vissza