Televíziós újságírás I.

Előszó

Néhány évvel ezelőtt, Nemeskürty István "Ez történt Mohács után" című könyvét olvasva, többször is eszembe jutott: vajon hányan éltek s haltak meg 1526 és 1541 közt a hajdani Magyarország területén úgy, hogy nem is hallottak róla: Mohácsnál csatát vesz tett II. Lajos király, Buda várát pedig bevette a török? Bizonyos, hogy az Alföld mocsaras, lápos vidékére, az erdélyi hegyek közé, az Északi Kárpátok völgyeibe ezek a hírek nem jutottak el, s a török megjelenése sok helyütt nagyobb meglepetés lehetett, mintha Mars lakók szednének sarcot az M-7-es úton. /A Marslakók érkezéséről ugyanis minden bizonnyal előre értesítenének bennünket a radarberendezések./ Tegyük hozzá rögtön: a gazdasági, társadalmi élet akkori szintje tulajdonképpen nem is igényelt mindenkire kiterjedő kommunikációt. Zápolya és Báthori korában szinte még a könyvnyomtatás is luxusnak lát szik. Az olvasás és az írás tudománya ritkaság /bizonyos fokig kiváltság/ volt, és csak nagyon szűk körre terjedt ki: hadvezér, zászlós úr lehetett valaki anélkül, hogy a nevét le tudta volna írni. A sürgős híreket lovasküldöncök juttatták célba. Gyalogosan udvarházról udvarházra járó lantosok mesélték az ország más tájainak eseményeiről. Az ember mégis önkéntelenül eljátszik a gondolattal: mi történt volna 1526-ban, ha II. Lajos, Zápolya és Frangepán /egy-egy ütőképes magyar sereg urai/ fejlett kommunikációs rendszerre - mondjuk a rádióhálózatra - támaszkodva, egyszerre lendítik mozgásba csapataikat és "ollóba" fogják a törököt 1526 szeptemberében? Vissza