Domolykómalom

Fülszöveg

Anyám szavát hallom az időből. Fölriadok, s valami furcsa, álomi nyelven motyogok magam elé. Tönköl József megszólította a szívemet. Tönköl József ismeri az eltemetett nyelvet. Anyám nyelvén szól, nagyanyám nyelvén beszélget, s a fák nyelvén, a téli dunyhákén. Magyar nyelven szólongat. Azt mondja: „Ez a mi megnyomorított hazánk," s így folytatja: „lenyúzott homlokú faluk körös-körül, / csordák, őrzések, posták és költöző madarak emléke." Tud hazául, s ismeri az elhantolt szavakat. Ügy ássa elő őket, mint az oroszok elvonulása után a plébános a templomi kelyheket ezerkilencszáznegyvenöt nyarán. S jó ráeszmélni: értem, amit mond! Jó fbiismerni, ahogyan mondja, szívemet becézi. Jó tudni: anyanyelvemen szól, azon a majdnem elfelejtetten ebben a majdnem elnyikkantott hazában.
Versei eltört hegedű sikongásai. Keserű országában denevérek röpülnek át a szobákon, s „dunyhákat szellőztetnek". Országában üres a magtár. Tél van benne. Éjszaka. Lépcsőházaiban hajléktalanokba botlik.... Tovább

Fülszöveg

Anyám szavát hallom az időből. Fölriadok, s valami furcsa, álomi nyelven motyogok magam elé. Tönköl József megszólította a szívemet. Tönköl József ismeri az eltemetett nyelvet. Anyám nyelvén szól, nagyanyám nyelvén beszélget, s a fák nyelvén, a téli dunyhákén. Magyar nyelven szólongat. Azt mondja: „Ez a mi megnyomorított hazánk," s így folytatja: „lenyúzott homlokú faluk körös-körül, / csordák, őrzések, posták és költöző madarak emléke." Tud hazául, s ismeri az elhantolt szavakat. Ügy ássa elő őket, mint az oroszok elvonulása után a plébános a templomi kelyheket ezerkilencszáznegyvenöt nyarán. S jó ráeszmélni: értem, amit mond! Jó fbiismerni, ahogyan mondja, szívemet becézi. Jó tudni: anyanyelvemen szól, azon a majdnem elfelejtetten ebben a majdnem elnyikkantott hazában.
Versei eltört hegedű sikongásai. Keserű országában denevérek röpülnek át a szobákon, s „dunyhákat szellőztetnek". Országában üres a magtár. Tél van benne. Éjszaka. Lépcsőházaiban hajléktalanokba botlik. „Pásztorok vonulnak át a városon, / mintha aranyos misére mennének". Mindent tud a szívbe temetett hazáról. Ezt írja: „kiszakadt kerekű szekérre föltett cimbalom vagyok, / jönnek rám rossz sírások az ijedtségtől, / Trianon recseg a fejemben, / mintha vonat siklana ki, viharban úszó jéghegy / ütközne a félig nyitott ablakokhoz, ropogna, hasadozna." Ismeri a versírás minden fortélyát, de csak azon a nyelven bír énekelni, amelyiken megtanult sírni. Amelyiken jajgatni is lehet. Világában otthon van az ember. A megváltatlan és eltévedt.
Tönköl József malmából hét domolykó úszik ki. Édesanyja a hetedik. Arany csókkal fényessé teszi a haját. Hát nem természetes, hogy én is anyám hangját hallom ki ebből a gyönyörűséges könyvből? Azt a hangot, amire fölül az ágyban a gyermek, és lassan, szép lassan sírni kezd.
Böröndi Lajos Vissza