Transzneműek

Fülszöveg

„Amit most követelnek, az már nem a szabad mozgástér, hanem annak újradefiniálása, hogy mit jelent bárki számára férfinak vagy nőnek lenni.
Teljesen át akarják írni a társadalmi szabályokat. [ ]
A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mit követelnek a transzaktivisták. Ök a »transzjogok« megadását olyan könyörületes engedményekként értelmezik, amelyek lehetővé teszik egy szenvedő kisebbség számára, hogy teljes életet élhessen, biztonságban és méltóságban.
Én, a genderidentitás ideológiájának minden kritikusával együtt, akikkel e könyv kapcsán beszéltem, pontosan ezt vallom. A legtöbben, kőztük magam is, a felnőttek testi autonómiáját támogatják. Egy liberális, szekuláris társadalom számos szubjektív hitrendszert képes befogadni, még az egymásnak ellentmondókat is. De soha nem lenne szabad olyan helyzetnek előfordulnia, hogy egy csoport a saját felfogását ráerőlteti mindenki másra."
Helen Joyce a The Economist vezető újságírója, 15 éve dolgozik a lapnál. Ez idő alatt vok... Tovább

Fülszöveg

„Amit most követelnek, az már nem a szabad mozgástér, hanem annak újradefiniálása, hogy mit jelent bárki számára férfinak vagy nőnek lenni.
Teljesen át akarják írni a társadalmi szabályokat. [ ]
A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy mit követelnek a transzaktivisták. Ök a »transzjogok« megadását olyan könyörületes engedményekként értelmezik, amelyek lehetővé teszik egy szenvedő kisebbség számára, hogy teljes életet élhessen, biztonságban és méltóságban.
Én, a genderidentitás ideológiájának minden kritikusával együtt, akikkel e könyv kapcsán beszéltem, pontosan ezt vallom. A legtöbben, kőztük magam is, a felnőttek testi autonómiáját támogatják. Egy liberális, szekuláris társadalom számos szubjektív hitrendszert képes befogadni, még az egymásnak ellentmondókat is. De soha nem lenne szabad olyan helyzetnek előfordulnia, hogy egy csoport a saját felfogását ráerőlteti mindenki másra."
Helen Joyce a The Economist vezető újságírója, 15 éve dolgozik a lapnál. Ez idő alatt vok oktatási szakértő, brazíliai tudósító, nemzetközi és gazdasági rovatszerkesztő, jelenleg pedig a rendezvényekkel foglalkozó üzletág ügyvezető szerkesztője. Olyan témákban közölt írásokat, mint az egyetemek jövője, az orvosok által támogatott eutanázia, a brazil esőerdő védelme, a pornográfia hatása a tinédzserekre és a mobiltechnológia következményei a bankszektorban. Amióta a nemi identitással kapcsolatos kérdések felkekették érdeklődését, számos publicisztikát írt a témakörben a The Economist és más kiadványok számára. Helen Joyce a University College Londonban szerzett PhD-fokozatot matematikából. BA-diplomáját a dublini Trinity College-ban szerezte, mesterszakos tanulmányait - szintén matematikából - pedig Cambridge-ben végezte.
Biztosan igaz az a régi szólás, hogy „semmi sem fekete vagy fehér"? Vajon, ha a legalapvetőbb dolgokat is - mint amilyen a nemek bináris volta - megkérdőjelezzük, előrébb jutunk vagy hátrébb lépünk? Szabadabbak leszünk vagy éppen ellenkezőleg: gúzsba kötjük magunkat? A genderideológia, a nyugati világ legújabb „jómódkórja" kiterjeszti a teljes társadalomra, ^ ezen belül annak legveszélyeztetettebb csoportjára, a gyermekekre is azt a nemi diszkpmfortérzetet, amely a történelem során eleddig csupán az emberek szűk rétegét jellepiezte, és elvárja, hogy mindenki tekintsen kritikusan a születési nemére, amelyet korábban adottnak vélt.
A 2000-es évek óta egyre nagyobb teret hódít az az elképzelés, mely szerint a biológiái nemünk és a belső nemünk külön mozog, és éppoly gyakori, hogy nem egyezik, mint aZ, hogy harmóniában van egymással. Eszerint a közösségnek, a nyelvnek és a társadalmi rendszereknek ehhez a sokféleséghez kell igazodniuk. Az elmúlt tíz évben a törvényeket, az iskolai és egyetemi tanterveket, a vállalati szabályzatokat, a tudományos kutatásokat, az orvosi protokollokat, a nyelvi és a sportszabályzatokat, a kultúra és a média stílusirányzatait és irányelveit mind igyekeztek abba az irányba tolnia hogy a társadalmi nem felsőbbrendűségét hirdessék a biológiai nemmel szehiben. Azokat az embereket pedig, akik próbálják felmérni a „férfi" és a „nő" újradefiniálásának hosszú távú következményeit, megszégyenítik, mert nem tartanak a progresszív áramlattal. Holott a nemi hovatartozás relativizálása és alárendelése szubjektív döntéseknek már ilyen rövid idő alatt is hatalmas károkat okozott. Mindig vannak azonban, akik hasznot húznak mások kiszolgáltatottságából - legyen az a genderiparra specializálódott, óriási profitot termelő gyógyszerlobbi és egészségügy, vagy akár a politikai hasznot kereső mozgalmak - ezért az az érdekük, hogy a lufit még nagyobbra fújják. A folyamat végén viszont ott marad a gyökérvesztett ember és a romokban heverő társadalom. Vissza