Újszövetségi Szentírás

Előszó

BEVEZETÉS A SZINOPTIKUS EVANGÉLIUMOKHOZ
Az evangélium szó jó hírt, örömhírt jelent. Az Újszövetségben gyakran szerepel a főnév, és mindig az üdvösség örömhírét, illetve annak hirdetését jelenti (vö. lKor 9,14; 15,1 stb.). Az evangélium tehát eredetileg nem írásművek megnevezése volt, hanem az apostoli igehirdetés tartalmát jelölte. Könyvekre vonatkozólag a 2. századtól kezdték el használni, nyilván azért, mert a Máténak, Márknak, Lukácsnak és Jánosnak tulajdonított iratok, az apostoli igehirdetést alapul véve, örömhírként mutatják be Jézus földi működését, halálát és föltámadását. Az olvasók mind a Krisztus által hozott üdvösség valóságát, mind pedig az üdvösség eléréséhez szükséges feltételeket megismerhetik belőlük.
Ahhoz, hogy az evangéliumok mibenlétét jobban megértsük, nem árt tisztázni, hogyan is keletkeztek. E tekintetben, figyelembe véve a II. Vatikáni Zsinat (DV 19) útmutatásait és az újabb kutatási eredményeket, a következő folyamatot vázolhatjuk fel. A kiindulópont Jézus Krisztus működése. Jézus Isten országának eljövetelét hirdette, amelynek alátámasztásaként betegeket gyógyított és csodás tetteket vitt végbe. Emellett tanítványokat hívott meg és gyűjtött maga köré, sőt külön oktatta is őket. Ezek a tanítványok nagy lelkesedéssel követték Mesterüket, akit Messiásnak tartottak, de a hit és a megértés teljességére, vagyis a Jézus személyi titkával és működésének céljával kapcsolatos kérdések végleges tisztázására csak Jézus megváltó halála és dicsőséges feltámadása után jutottak el.
A húsvéti eseményeket követően az apostolok Jézust mint Urat és Isten Fiát tisztelték és hirdették. Ennek a húsvéti hitnek a fényében tekintettek vissza Jézus földi életére, és azzal a teljesebb megértéssel adták tovább Jézus mondásait és tetteit, amelynek a feltámadt Krisztussal való találkozások révén, valamint az Igazság Lelkétől megvilágosítva részesei lettek. Amikor felidézték a múltat, Vissza