Vilma egy többé- kevésbé felvilágosult, idős hölgy, aki megelégeli, hogy 87 éves, ráncos, görbe és ráadásul kezd teljesen elhatalmasodni rajta a demencia- ezért elhatározza, hogy elegánsan kiszáll az élet nevű mókuskerékből, amíg még teheti. Titokban szökést tervez, amelyről naplót vezet- és ami egyáltalán nem alakul úgy, ahogy azt elképzelte. Közbe jön egy esküvő, egy macska, egy elveszett holttest és egy csomó almás pite. Ennek ellenére ő elszántan igyekszik csupa életveszélyes dolgot elkövetni, hátha valamelyik hatásos lesz- azonban kiderül, hogy ezek közben egészen jól szórakozik. Hosszú idő óta először. És miután a távoli Venezuelában rablótámadásba és kábítószer- kereskedelembe keveredik, a dolgok nem várt fordulatot vesznek. Vilma szökése egy olyan kaland, amelyben az élet napos és árnyékos oldalaiba is bepillanthatunk, néha könnyes, néha vidám kulisszatitkokat kilesve- és a végén talán még azt a következtetést is levonhatjuk, hogy az élet minden látszat ellenére igenis szép lehet- még 80 felett is.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.