És így éltünk mi

Fülszöveg

„A francia alapítású Sacré Coeur (Szent Szív) Társaságot mint szerzetesi intézményt a később szentté avatott Barat Magdolna Zsófia alapította Párizsban 1800-ban. Alapszabályzatuk szerint: „Az egyház küldetésében a nevelés szolgálata " volt fő feladatuk. Néhányan 1950-ben itt maradtak.
Közülük öten az ifjúság körében végzett munkáért börtönbe kerültek. 1990-ben telepedtek vissza Budapestre az egykor menekülni kényszerült szerzetesnők. A Sacré Coeur, vagy Szent Szív Intézet épülete a Városliget mellett, az Ajtósi Dürer soron épült. Az épülettömbhöz egy 6 holdas kert is tartozott, amelyet egy kb. 3 méter magas kőfal zárt el az utcától. Azt hiszem, hogy a hatalmas, emberi szemektől jól elrejtett kertnek, és a kertben található kis klasszicista stílusú villának is, (az úgynevezett „Deák villának") döntő szerepe volt az ott lezajlott különleges események alakulásában. Vidéki származású, jól szituált családok gyermekeit nevelték ott, köztük néhány arisztokrata család leszármazottait is. Talán ezért értékelték az 50-es években negatívumként, hogy középiskolámat egyházi iskolában, a Sacré Cour internátusában végeztem.
Két teljesen eltérő iskolának voltam bennlakó növendéke, természetesen ugyanabban az épületben. A szigorú, ugyanakkor nagy szeretetet sugárzó légkör azonban változatlan maradt, és a minden percünket beosztó napirend ellenére szinte otthon éreztük magunkat.
A háború előtt egy kicsit az Abigél című filmhez hasonló környezetben éltünk. Egyenruhában, fegyelmezett sorokban, kettesével vonultunk egy egyenruhás apáca kíséretében az utcán, sőt az internátusban is. A nővéreket anyámnak (ma mere) hívtuk. Nem mehettünk ki az épületből felnőtt kíséret nélkül mi sem, mint az Abigél növendékei, de vidámak voltunk, és számos közös csínyt követtünk el, mint ők. 1939-ben kísértek fel szüleim Orosházáról a Sacré Cour internátusába, amely akkor elit iskolának számított. Egyenruháinkat kötelező volt egy „Sikk" nevű belvárosi szabónál készíttetnünk, amihez patent harisnya, magas szárú cipő, és szigorúan copfba font haj járult. Szüleim kicsit megdöbbentek megváltozott külsőmön, fél lábszárig érő sötétkék rakott szoknyámon, de én megnyugtattam őket, hogy ez „tömegben majd jól mutat."" Vissza