Királyi vendégségben (dedikált példány)

Fülszöveg

Beharangozunk, indulunk, felmegyünk a szószékre. Vesszük az ajándékba kapott bátorságot, hogy elmondjuk és megvalljuk, amire Isten bátorít, biztat és felhatalmaz bennünket. Erre a beharangozó szolgálatra vállalkozom ezekkel a sorokkal, amikor azt javaslom: nyissák ki Zászkaliczky Pál lelkész testvérem igehirdetés-gyűj-teményét. Ne azt kérdezzük, hogy hányan társulnak hozzánk az olvasásra, hanem kérjünk figyelmet, sőt nyitottságot Istentől a felnyitott könyv előtt.
Egy élő lelkész tanúskodik arról, amit az élő Krisztus rábízott, amikor megszólította és tanújává tette. Nem magának kíván emlékművet állítani. A tanú sohasem önmagáért van. Az a reménysége, hogy rá is érvényes Krisztus ígérete: „Aki titeket hallgat, engem hallgat."
Az igehirdetés-gyűjtemény a megbecsült szolgálat jele. Amit Krisztus ad az igehirdetőnek, azon nem fog az idő. Mi elmegyünk, Krisztus marad szavában és szentségeiben, és eljön, hogy tanúi mellett vagy ellen ő legyen a Tanú.
részletek Fehér Károly... Tovább

Fülszöveg

Beharangozunk, indulunk, felmegyünk a szószékre. Vesszük az ajándékba kapott bátorságot, hogy elmondjuk és megvalljuk, amire Isten bátorít, biztat és felhatalmaz bennünket. Erre a beharangozó szolgálatra vállalkozom ezekkel a sorokkal, amikor azt javaslom: nyissák ki Zászkaliczky Pál lelkész testvérem igehirdetés-gyűj-teményét. Ne azt kérdezzük, hogy hányan társulnak hozzánk az olvasásra, hanem kérjünk figyelmet, sőt nyitottságot Istentől a felnyitott könyv előtt.
Egy élő lelkész tanúskodik arról, amit az élő Krisztus rábízott, amikor megszólította és tanújává tette. Nem magának kíván emlékművet állítani. A tanú sohasem önmagáért van. Az a reménysége, hogy rá is érvényes Krisztus ígérete: „Aki titeket hallgat, engem hallgat."
Az igehirdetés-gyűjtemény a megbecsült szolgálat jele. Amit Krisztus ad az igehirdetőnek, azon nem fog az idő. Mi elmegyünk, Krisztus marad szavában és szentségeiben, és eljön, hogy tanúi mellett vagy ellen ő legyen a Tanú.
részletek Fehér Károly ajánlásából
A vacsora végén Jézus az úrvacsora ajándékát megkoronázta a mennyei közösség ígéretével. Ez az egyszerre utolsó ószövetségi páskavacsora és első újszövetségi úrvacsora előképe az üdvösségnek, a mennyei vacsorának. Urunk nagycsütörtökön megígérte akkori és mai tanítványainak, hogy eljön az a nap, az üdvösség napja, „amikor majd újat iszom veletek Atyám országában." Ami ott történt akkor Jeruzsálemben, s azóta számtalanszor megismétlődött szerte a világon az úrvacsora embereket és népeket összekötő közösségében, ott az üdvösségben folytatódik, sőt kiteljesedik. Hányszor ékük át örömét annak, hogy együtt térdelhettünk az Úr oltárához egy-egy ünnep alkalmával régen látott szeretteinkkel, távolról érkezett, más nyelvet beszélő testvéreinkkel! Ott újra együtt lehetünk velük is, de azokkal is, akik már előre mentek a minden halandók útján. Azokkal is, akiket nem is ismertünk, régen eltemetett felmenőinkkel, akikről csak a családkutatás lapjairól tudunk. Akkor együtt lesz a mai földi gyülekezet a már eltemetett mennyeivel. így lesz, mert „eljő, mint ígérte, / Örök menyegzője, / Hol mindenkit készen vár asztala."
részlet a nagycsütörtöki igehirdetésből Vissza